#Somorjai Éva

Felnőttképzés Unyatyinszki György

A türelmetlenség a gyakornokok gyengesége, pedig megéri várni - interjú

A Magyar Telekom már több mint háromezer gyakornokot alkalmazott az évek során, akik közül sokakat alkalmazott a cég. Somorjai Éva másfél évtizedes vezetői tapasztalata iránymutató lehet azok számára, akik szeretnék minél sikeresebben tölteni gyakornoki éveiket, hogy utána a munka világában is könnyen megállják a helyüket.

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések Közoktatás Székács Linda

Az óvodák teljes átalakítására készülhet a kormány; itt vannak az eddigi tervek, intézkedések

Elsorvasztanák a vegyes csoportokat, a nagycsoportosok már az óvodán belül az iskolára készülhetnek, tucatnyi óvoda bezárásáról döntöttek az önkormányzatok az ország legkülönbözőbb helyszínein. Ez csak néhány példa azok közül, hogy februárban milyen, az óvodai nevelést érintő hírek jelentek meg. Minden jel arra utal, hogy a következő időszakban teljesen átalakulhat a legkisebbek nevelése. Összeszedtük, mik az eddigi legfontosabb tervezetek és intézkedések.